Gondoskodás MAMMA módra

Hogy mire is gondol az ember, ha arra a bizonyos igazi nyugalomra, békére és boldogságra vágyik? Meggyőződésünk, hogy sokan vagyunk olyanok, akik ilyenkor, folyton rohanó hétköznapjainkon, a temérdek feladatunk mellett, stresszesen és hajszoltan, néha bizony a múltba révedünk – képzeletben visszarepülünk régvolt nyarakba, a mama házába. A boldog időkbe, amikor még gyerekek voltunk, amikor a nyár napsugarainak reggel egy kedves, néha már kicsit öreg régi ház falai között örülhettünk – egy új nap kezdetének, ami mindig új csodákról szólt. Olyan élményekről, amik csak itt voltak megélhetők, kalandokról, ízekről, közös játékokról és összekapcsolódásról, amiket együtt éltünk meg.

Az igazán fontos dolgokról.

Persze, gyerekkorunkban ezt még nem feltétlenül tudtuk így összerakni. Hogy vajon ez mitől is olyan jó. Hogy miért vágyunk mindig vissza, oda, vidékre, a csendbe, a nyugalomba – a másba. Ahol édesebbek a gyümölcsök, teltebbek az ízek – valahogy jobban is esik az ebéd, még a rossz evő gyereknek is lesz étvágya – cirógatóbb a napsugár, kalandra hívnak a fák, a bokrok, a szőlő. Ahol édesebb az alvás, ahol értelmezhetetlen módon olyan a húsleves, hogy szinte megszólal.

Aztán felnőttünk. A nyarak eltűntek a múlt ködében, az emlékek maradtak csak, a szép, megható, élményekkel teli időről. Azóta már tudjuk, hogy miért volt fontos ez. Megértjük, hogy miért volt olyan csodálatos nekünk gyereknek lenni.

Sok nyarunk eltelt azóta. Voltak szépek és voltak jók, vannak élményeink, családdal, barátokkal megélt közös emlékek. Utaztunk sokat és láttunk sok mindent. Más országokat, nagy városokat, a tengert is, vagy az óceánt. Átrepültünk addig ismeretlen kontinensekre, láttunk, tapasztaltunk és ízleltünk.

Mégis, amikor ábrándozunk, arról a gondoskodó csodáról, élményről álmodozunk, ami egykor volt.

Tudjuk, hiába tökéletes egy szálloda, hiába kiváló egy étterem, vagy kivételesen gyors a kiszolgálás, ha az, ami ott motoszkál bennünk, az valahol máshol van.

Amit mi keresünk, az lehet, hogy a gyerekkorunk világának emléke.

Az otthon lenni érzés. Az, hogy újra azt érezzük, mint egykor a nagymamánál. Mert minden otthonos körülöttünk, tökéletesen az, amit keresünk: maga a harmónia. Ha letesszük a poharunkat, láthatatlan kezek elviszik, hogy elmosogassák, ha szomjasak vagyunk, házi szörpöt készíthetünk magunknak, vagy csak kiveszünk egy palack vizet a hűtőből. Ami elöl van, az a miénk – legyen az enni-vagy innivaló. Szinte egész délelőtt reggelizhetünk, minden a mi kényelmünkért van.

Mint a mamánál. Akkor, régen.

Miénk a ház. Miénk, és a családunké. Vagy miénk és a barátainké – ahogy nekünk jólesik. Visszarepülhetünk abba a kényelembe és abba a harmóniába, amire már olyan régóta vágytunk. Úgy lehetünk együtt azokkal, akiket szeretünk, hogy nem zavar senki és semmi. Otthon vagyunk. Igen, lett egy másik otthonunk. Erre a szállásra vágytunk – már olyan nagyon régóta.

És most megtaláltuk. Az ország egyik legszebb megyéjében, egy csodálatos, patinás házban. Megleltük azt, amiről azt hittük, hogy már elveszett. A nyugalmat, az élményt, a harmóniát, a békét, a törődést – a tökéletes pihenést.